[ Pobierz całość w formacie PDF ]
hogy a magam erejébQl küzdöttem fel magam, ez nem egészen fedi a valóságot. Talán
sohasem értem volna el kitqzött célomat, ha a kedves édesapjuk nem segített volna kezdettQl
fogva.
- Az édesapánk? - hökkent meg Olly. - Kérem, folytassa!
Valberg nyájas pillantást vetett a leány felhevült arcára.
- Az édesapjuk egy véletlen folytán figyelt fel rám, és éles szemmel felismerte a bennem
rejlQ képességeket. Szerencsémre néhányszor az útjába akadtam, és egynémely játékszer
révén felkeltettem az érdeklQdését. Már kisfiúként mindenféle apró találmányokkal
foglalkoztam, amelyeket az általam fabrikált játékokban is felhasználtam. így történt, hogy a
megboldogult Larsen úr egyszer hosszasan nézte, amint ott mesterkedtem, de egy szót sem
szólt. Majd odament az édesapámhoz, és azt mondta neki: Valberg, a fiából mérnököt kell
csinálni. Küldje a gimnáziumba! Aztán majd elvégzi a fQiskolát, már ha elég szorgalmas.
Gondoskodom róla, hogy ösztöndíjat kapjon." Apám nem nagyon lelkesedett az ötletért, még
akkor sem, amikor a kedves édesapjuk kijelentette, hogy a gimnázium összes költségét
vállalja. Én viszont rögtön tqzbe jöttem, és addig nyaggattam apámat, amíg bele nem
egyezett. Larsen úrnak pedig azzal mutattam ki a hálámat, amivel egy iskolás tudja.
Szorgosan jártam a gimnáziumba, és bár nehezen bírtam ki egy helyben ülve, mert
szívesebben foglalkoztam volna terveim gyakorlati kivitelezésével, azért összeszorítottam a
fogamat, és szent buzgalommal bifláztam napestig. Mindig jelesre vizsgáztam. Amikor
azonban tizenöt esztendQs lettem, édesanyám meghalt, egy évre rá pedig édesapámat üzemi
baleset érte, és annak következtében Qt is elveszítettem. A kedves édesapjuk továbbra is
fizette a taníttatásomat. Már nem Hüttenfeldében laktam, de nyári vasárnapokon egyszer -
egyszer kigyalogoltam a városból, átvágtam a gyártelepen, ahonnét elszármaztam, és
megálltam itt, a villa kerítésénél. Olyankor gyakran láttam önöket, ahogy a kertben játszottak.
A nagyságos kisasszony nagyon szeretett az orgonabokrok mellett hintázni. Sikongatva
röpült fel újra meg újra. Úgy éreztem magam, mintha meseországba pillantanék be. Ön volt
ennek a meseországnak a hercegnQje. Én pedig merész találmányokról és tettekrQl
ábrándoztam, amelyek révén egyszer majd magam is bebocsátást nyerek ebbe a
meseországba. Az érettségi után jártam utoljára Hüttenfeldében. Azért jöttem, hogy
megmutassam a bizonyítványomat Larsen úrnak, és még egyszer köszönetet mondjak neki.
Tavasz vége volt. Ahogy beléptem a kertkapun, megláttam a kisasszonyt. A hintán ült. A
nevelQnQje, akinek valamiért el kellett szaladnia, egy bQrszíjjal elQvigyázatosan a hintához
kötötte, nehogy leeshessen Hasztalanul igyekezett kiszabadulni. Ahogy észrevett engem, rám
kiáltott: Hallod - e, gyere, és szabadíts meg! Le akarok szállni a hintáról." Nagyon erélyes
volt a kisasszony hangja.
Olly nevetett.
- Igen, a húgom világéletében nagyon erélyes volt - mondta mosolyogva Werner.
- Kérem, folytassa! - biztatta a lány csillogó szemmel Valberget.
- Nem untatom önöket ezzel a hosszúra nyúlt mesével?
- Nem, nem, nagyon érdekes, amit mond - felelte Werner, és Olly lelkesen bólogatott
hozzá.
Erre az igazgató folytatta:
- Szót is fogadtam annak az erélyes kislánynak, aki körülbelül ötesztendQs lehetett,
óvatosan leemeltem a hintáról, és közben vigyáztam, nehogy kárt tegyek a fehér
csipkeruhácskájában. Aztán szigorúan kifaggatott a kisasszony: hogy hívnak, mit keresek ott.
KellQ felvilágosítást adtam, majd eltökélten így szólt: Odaviszlek a papához. Szedd a
lábad!" Kézen fogva vezetett az édesapjukhoz Larsen úr nagyon jóságos volt hozzám,
megdicsért a bizonyítványomért, azután egy levelet vett elQ az íróasztalából, és mosolyogva a
kisasszony pici kezébe nyomta: Add oda szépen a fiatalembernek!" A kisasszony
határozottan gyanakodva méregette az írást. Hisz ez csak buta papír! Nem tudnál valami
szebbet adni neki, papa?" - kérdezte. Az édesapjuk nagyot kacagott. Add csak oda neki1
Valami szép van benne." Nincs is benne semmi!" - elégedetlenkedett a kisasszony, de azért
ideadta nekem a papirost. így hát a kegyed kis kezébQl vettem át az értesítést arról, hogy
fQiskolai ösztöndíjat kapok. Végül a kisasszony is megelégedett, amikor az édesapjuk egy
kisebb pénzösszeget számolt le a kezembe. Ez volt az a pénz, ami a balesetbiztosításból járt
nekem, mivel édesapám üzemi balesetben halt meg. Larsen úr megQrizte nekem. Ezzel meg
az ösztöndíjammal indultam útnak. Az édesapjuk még a lelkemre kötötte, hogy forduljak
hozzá, ha ennyibQl nem tudok megélni. De bennem is volt büszkeség, és inkább koplaltam,
semhogy további segítséget kelljen igénybe vennem. Mindig hálával gondoltam arra az
emberre, aki pályáin kezdetén az utamat egyengette. Azóta nem jártam Hüttenfeldében. Vinni
akartam valamire, mielQtt még egyszer köszönetet mondok az édesapjuknak mindenért.
Miután ledoktoráltam, Angliában vállaltam állást, majd Belgiumban, Franciaországban, végül
Amerikában gyarapítottam gyakorlati ismereteimet. Amikor úgy éreztem, teljesen
felkészültem arra, hogy a szakmámban kézzelfogható eredményeket érjek el, hazatértem
Németországba. Kész emberként akartam Larsen úr elé állni, hogy lerójam neki a hálámat
Akkor értesültem arról, hogy nem sokkal korábban elhunyt. Bár mindenféle más emlék is
vonzott Hüttenfeldébe, mielQtt visszajöhettem volna ide, egy másik nagyvállalatnál ajánlottak
[ Pobierz całość w formacie PDF ]